Onnan indult, hogy RPA. Fogalmam se volt, hogy mi az. Aztán utána olvastam, hogy Robotic Process Automation (folyamatautomatizálás robotokkal) és megnyugodtam, hogy ez valami olyan undorító dolog, amivel magára valamit adó mérnök ember nem foglalkozik sose. Aztán jöttek a hírek, hogy melyik nagyvállalat hozott létre belső RPA csapatot és hogy ezek a csapatok milyen varázslatokat hajtottak végre. Én azonban szilárdan tartottam magam. Mérnök ember nem foglalkozik gányolással. Üzleti folyamatok átgondolása és újraszervezése… No az tudomány! Nem az, hogy robotokat ültetünk a szemétdomb tetejére. Csöndesen a háttérben maradtam abban a reményben, hogy ez is csak egy szokásos IT fellángolás, ami hamar elalszik.

Később elkaptam egy beszélgetés foszlányt a folyosón egy nagyvállalat számlázásánál felgyűlt hátralékról. Bizonyos fajta számlákat kézzel készítettek, mert a „rendszer” nem tudta automatikusan előállítani. Nem olyan sok számlát, legfeljebb pár százat havonta. Ügyintézők készítették volna kézzel, ugyanannak a rendszernek az egyedi számlázásra szolgáló felületén. Csak éppen nem volt elég idejük és felgyűlt belőlük másfél évnyi. Már össze is állt az ajánlat a fejemben. Jön a „szerelő és megszereli a rendszert”. Szinte ingyen lesz a pár száz millióhoz képest, amit nem sikerült kiszámlázni. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy egy apróbb fejlesztéssel kezelhető lenne a probléma, én pedig megnyugodtam.
Mármost ez egy olyan nagy vállalat, ahol van IT üzemeltetés, IT fejlesztés, IT biztonság, IT kontrolling, IT beszerzés, projekt menedzsment, erőforrás allokáció, költség kontrol, éves költség terv, projekt priorizálás, projekt ütemezés, üzleti elemzés és még egy pár hasonló elengedhetetlen funkció, amelyek majd „segítik” a mi kis apró fejlesztésünket. Mindegyik funkció egy kisebb-nagyobb ügyosztályhoz tartozik, akik között a kommunikációt egy jól kitalált vállalati fejlesztési folyamat biztosítja. El lehet képzelni… Jó esetben háromnegyed év, hogy élesben működjön a mi kis alkalmazásunk.

És mit mond erre a „robotos”? Azt, hogy van egy kis alkalmazása. Olyan egyszerű, mint a szög. Azon a gépen fut, ahol a dolgozó egyébként is elvégezné a kézi számlázást. Rögzíti a lépéseket, amit a dolgozó egyébként is csinál. Megfigyeli a következő lépést, majd az aztán következőt és így tovább. És ha ezek a lépések kellően ismétlődnek, akkor megtanulja. Esetünkben egy táblázatból kellett az adatokat egy webes felületre másolni. Kipróbáltuk az eszköz ingyenes verziójával és láss csodát, kevesebb mint egy hét alatt lehetett a hátralékot feldolgozni úgy, hogy a fenti osztályok „szakértelmét” nem kellett bevonni.

A probléma megoldódott viszont rengeteg félelem keletkezett. A számlázó félt, hogy nem lesz mit számlázni, az IT fejlesztő félt, hogy nem lesz mit fejleszteni, a kontroller félt, hogy nem lesz mit ellenőrizni stb. Klasszikus menedzsment probléma: ha növeljük a hatékonyságot, akkor hatékonyabbak leszünk.
A robotok nem varázsszerek. Nem lehet az évek alatt összegyűlt összes porszemet a gépezetből felporszívózni velük. Meg kell keresni azokat az eseteket, amikor hatékonyan bevethetőek és odaküldeni őket egy nagy felületi takarításra. Nem azért, hogy megszabaduljunk az értékes embereinktől, hanem azért, hogy felszabaduljon az idejük a makacsabb szennyeződések feltakarítására (menedzser nyelven az összetett üzleti folyamatok hatékonyabbá tételére). Az egyszerűeket meg meghagyhatjuk a robotoknak.

Hát így lettem Albert új barátja, aki keresi a robotizálható folyamatokat, odaküldi a kedves robotot, aki megoldja azokat a problémákat, amiket egyszerű megoldani, csak sokáig tartana Albert nélkül. Én átálltam. Már nem vállalhatatlan megoldásként gondolok Albertre, hanem mint egy józan kompromisszumra, amiket nap mint nap elkövetünk az üzleti életben.